Amikor megtudtuk, hogy a lányom gluténérzékeny, először megijedtünk. Nekünk nincs olyan rokon vagy barát a körünkben, akiknek hasonló problémája lenne. Azt tudtam, hogy nagyon fontos ezzel foglalkozni, pont úgy, ahogyan a ponyvák kiválasztásánál is minden részletre és szempontra figyelni kell, hiszen nem mindegy, hogy milyen anyagból készül egy-egy ponyva, és persze azt is figyelembe kell venni, hogy milyen célra szeretnék használni. Sok apróság határozza meg, hogy melyik ponyvára is van szükség. A gluténmentes étkezés is hasonló, hanem komolyabb körültekintést igényel. Így végül az internetet hívtuk segítségül. Kerestünk útmutatókat, leírásokat amelyek eligazítanak minket a gluténmentes étkezéssel, életmóddal kapcsolatban.
Nagyon fontos volt, hogy találjunk egy olyan helyet, ahol biztonságos forrásból származó alapanyagokat tudunk megvásárolni, ahol teljesen biztos, hogy a megvásárolt gluténmentes termék összetevői megfelelnek a gluténmentes életmódnak. Utánajártunk annak, hogy milyen gluténmentes élelmiszerek, alapanyagok kaphatók, ezeket az ételeket hogyan kell előkészíteni és elkészíteni, valamint kiderült számunkra az is, hogy mennyire fontos, hogy a gluténmentes ételek és alapanyagok külön legyenek tárolva a többi alapanyagtól, ételtől. A téma elmélyülése közben sok oldalt megnéztünk és elolvastunk, aminek köszönhetően sikerült megtaláltunk, azt a helyet, ami mindenben megfelel: egyik gluténmentes témával foglalkozó oldalon ajánlották a A Te bioáruházad már 10 éve | Biocity Online weboldalt, ahol számtalan bio élelmiszer és még gluténmentes termék is megtalálható.
Azért volt olyan nagy az öröm, mert a korábban talált oldalakon csak néhány terméket lehetett vásárolni, így egy teljes hónapra több helyen is le kellett adni a rendelést, hogy mindent megkaphassunk. Ebben a webáruházban viszont több száz gluténmentes termék közül lehet választani. Nagyon megörültünk annak, amikor azt láttuk, hogy bármilyen alapanyagot be tudunk szerezni a főzéshez és a sütéshez is, de még olyan készétel is van, amit teljes biztonság mellett adhatunk neki. Ilyen volt például a gluténmentes hamburger zsemle. Valljuk be, néha jól jön, hogy csak egy hambit kell összedobni, amihez csak a húst kell megsütni és a zöldségeket felvágni, a zsemle pedig ott vár már készen. Bár számtalan liszt is szerepel a kínálatban, amiből akár házilag is lehet készíteni hamburger zsemlét, de van az a pillanat, amikor nagyon jól jön, hogy csak lekapjuk a kész zsemlét a polcról. Persze nem a hamburger zsemle a legfontosabb dolog, de ebben a széles kínálatban még az is megtalálható. Ezenkívül a kínálatban szerepel több típusú alappor, reggelihez gabonafélék és granolák, sűrítéshez lehet kapni gluténmentes, keményítőt, főzéshez és sütéshez több gluténmentes liszt közül lehet választani és rengeteg gluténmentes lisztkeverék, valamint gluténmentes magok, maglisztek, müzlik is megtalálhatók. A gluténmentes lisztek között nem csak általános lisztek találhatók meg, hanem konkrét ételhez való lisztek és keverék is. Így készítettünk már a lányunknak fánkot és lángost is, amihez nagyon jó áron találtunk lisztkeveréket. Ez valójában nem csak gluténmentes lisztkeverék, hanem vegán, tejmentes, tojásmentes, kukoricamentes, burgonyamentes, rizsmentes, élesztőmentes, így sok más allergia, diéta esetén is fel lehet használni egy finom és jó állagú lángos sütéséhez. Mi is megkóstoltuk, és tényleg nagyon finom lángos készült belőle. Sok lángos tésztával ellentétben ez nem szívja meg magát olajjal, jól és gyorsan lehet vele dolgozni, egyáltalán nem macerás vele a lángos sütés.
Az alapporok is nagyon sokat segítenek nekünk abban, hogy változatossá tudjuk tenni a lányunk étkezését. Az édes alapborok között olyan pudingporok és kásák szerepelnek, amiket reggelire vagy desszertnek tudunk neki adni. Az édes alapporoknál számtalan íz közül lehet választani, de nem csak édességekhez találtunk porokat, nagyon sok húsételhez is több különböző szósz közül lehet választani. A kínálatban van olyan szósz, ami indiai ételekhez való, van kimondottan bolognai és lasagne szószalap, de süteményekhez is lehet találni keverékeket, mint például a csokoládé ízű muffin lisztkeverék. Ez a széleskörű kínálat nagyon sokat segít abban, hogy a lányunk étkezése ne legyen egyhangú, ne legyen unalmas, és minden típusú tápanyagot megkapjon annak ellenére is, hogy gluténérzékenységgel kell küzdenie.
Amikor kiderült a gluténérzékenység, az első riadalmat az étkezésnél az okozta számunkra, hogy a lányunk nagyon szereti a tésztákat. Elképzelni sem tudtuk, hogy milyen ételeket fogunk számára készíteni, de a A Te bioáruházad már 10 éve | Biocity Online webáruház ebben is nagy segítségünkre volt. Rengeteg gluténmentes tésztájuk van, aminek hála nagyon sok fajta ételt tudunk kínálni a lányunknak. A gluténmentes tésztáknak van egy külön menüpont, ahol minden típusú gluténmentes tészta megtalálható. Ezek alapanyaga a cirok, vagy hajdina, vagy köles. Ahogy a normál konyhában itt is megtalálható, ugyanúgy minden féle tészta található a gluténmentes kínálatban is: széles metélt tészta, fodros kocka tészta, spagetti tészta, tehát gyakorlatilag minden típusú tészta megtalálható. Tehát nem kell elbúcsúzni a tésztás ételektől sem, csak okosan kell kiválasztani melyik terméket használjuk.
A Biocity az a webáruház, ami számunkra nagyon sokat segített abban, hogy a gluténmentes étkezéshez mindent biztosítani tudjunk a lányunknak, ne okozzunk gondot a változatos étrend,és mióta innen rendeljük a gluténmentes alapanyagokat, termékeket az édességektől a főételeken át a sós ételekig semmiben sem szenved hiányt.
A termékeken kívül az általuk írt blogban is nagyon sok hasznos információt találtunk a gluténmentes életmóddal kapcsolatban, ahol számos tippet kaptunk, ez az elején hihetetlenül nagy segítség volt. Az egyik bejegyzésben pedig biztosítottak arról, hogy kérdés esetén nyugodtan lehet hozzájuk fordulni, hiszen ők sok év tapasztalatával rendelkeznek és olyan szakmai tudás áll mögöttük, amivel minden felmerülő kérdésben tudnak segíteni. Ezt mi az elején többször ki is használtuk, volt bőven kérdés, amit feltettünk nekünk. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy mindig segítő kezet nyújtottak, ezzel megkönnyítve az átállást a gluténmentes életmódra.
Ha kezdő vagy a gluténmentes életmódban, akkor érdemes a blogjukkal kezdeni, kérdés esetén pedig bátran tegyétek fel a kérdéseket, ahogyan nekünk, biztos, hogy nektek is fognak mindenben segíteni. Ha pedig már tudod, merre kell menni az úton, akkor biztos te is szembesültél azzal már, amit fentebb írtam, és te is több helyről vásárolod meg a gluténmentes termékeket. Ebben az esetben egyszerűen csak azt ajánlom, hogy vesd rá magadat a kínálatra, és élvezd ki a számtalan lehetőséget, és hogy egy helyről megkaphatsz mindent, amit csak szeretnél. Ez az egyik legjobb az egészben, hogy nem kell több webáruházat követni, több helyre regisztrálni, több helyen leadni a rendelést. De még ezenkívül is számtalan dolog van, amiért szeretek itt vásárolni. Az, hogy bármilyen kérdésre válaszolnak, ráadásul igen rövid válaszidőn belül, felbecsülhetetlen. Ráadásul nagyon alacsony összeg mellett is biztosítanak már ingyenes kiszállítást, amit főként hosszútávon lehet megérezni, hiszen minden forint számít.
Ami még nagyon szimpatikussá tette számunkra a Biocity webáruházat, hogy nem csak értékesítik a termékeket, hanem a Biocity csapatjának a tagjai ki is próbálják a termékeket, folyamatos tesztelések vannak, vagyis ők maguk is használják a termékeket, megkóstolják, főznek velük. Ezzel olyan tapasztalás útján szerzett tudással gazdagodnak, amivel egyedi módon tudják támogatni a vásárlókat.