5 kw napelem rendszer, ami most nem a ponyvákon keresztül talált rám

Bár a napjaim legnagyobb részét a ponyvák bűvkörében töltöm, az 5 kw napelem rendszer, amit a ház tetejére fogok szereltetni mégsem ebben a környezetben talált rám. Pedig elhihetitek, hogy tényleg rengeteg cégnek tervezünk és gyártunk borításokat, de valahogy ez a napelem kategória eddig kimaradt. Kár, mert ha korábban is tudtam volna, hogy csak ennyibe kerül egy pár kw teljesítményű napelem rendszer, akkor már lehet, hogy korábban beleugrok ebbe a fejlesztésbe.

A napelemrendszer.info-t a szomszédunk ajánlotta, aki nemrég szintén napelemeket tetetett a tetőjére. Felbuzdulva a friss információkon én is hamar elkezdtem utánajárni, hogy mekkora rendszerre volna szükségem és ez mégis mit kóstálhat, csak úgy nagyságrendileg. Persze ehhez is jó támpont volt a szomszéd ingatlan, mert hasonló kaliberű a tájolás és a fogyasztói hálózat is. Figyelembe véve az ő paramétereit én is reálisnak látom a weboldalon található árakat.

Az 5 kw napelem rendszer egészen pontosan ott indul, hogy bruttó 2.090.000 forint. Ez persze leírva és kimondva egyáltalán nem kevés pénz, azonban ha azt vesszük, hogy mennyire hamar térülhet meg, és utána akár teljesen zöld módon élhetünk – az áram szempontjából -, akkor szerintem nem megfizethetetlen. Arról nem beszélve, hogy manapság mit kap ezért a pénzért az ember, ha lakásfelújításról van szó?! Pár zsák cementet…

Persze a pontos elemektől függően ez az összeg eltérhet, leginkább felfelé, de ez meg már egyéni preferencia kérdése, hogy ki mit választ. Én az 5 kw napelem rendszer kiépítésének minden részletéhez a szakemberek véleményét fogom kikérni és majd ennek alapján választom meg a végleges összeállítást. Hiszen ők tényleg azért vannak, hogy ebben segítsenek nekem.

5 kw napelem rendszer