Egy szervizbe kötelező a megfelelő munkavédelmi ruha

Szerviztulajdonosként sokkal több dolga akad az embernek, mint azt egy külső szemlélő hinné. Az egy dolog, hogy irányítanom kell a ponyvaszerviz minden munkálatát, a dolgozók testi épségéért is én felelek.

Bár ponyvákat karbantartani, javítani nem a legbonyolultabb feladat, található a műhelyben jó néhány vágószerszám, és a kocsikról történő fel-el ugrálás közben is fordultak elő balesetek.
Ebből kifolyólag nem mindegy ám, hogy milyen védőfelszerelést viselnek, hiszen egy jó minőségű munkaruházat komolyan sérülésektől is megvédheti a viselőjét.

Sokáig csak silány minőségű, gyorsan tönkremenő ruhadarabokat találtam nekik, ám egyik ismerősöm ajánlására nemrégiben szétnéztem a https://www.lumaxpro.hu weboldalán.
Már első ránézésre is másabb volt, mint az eddigi webáruházak, melyekből eddig rendeltem. Volt köztük olyan, aminek kicsit “kínai” beütése volt, de itt már az oldal felépítése, kinézete is profi háttérre engedett következtetni.

A weblap átlátható volt, valójában rögtön a lényeg tárult a szemünk elé: az aktualitások, továbbá különféle kategóriák, melyek alapján nekiláthattam böngészni.
Mielőtt bármit is vásároltam volna, úgy döntöttem, hogy kicsit utánajárok a bolt adatainak, tevékenységének.
A blogjuk rendkívüli módon tetszett, nagyon sok hasznos információt kaptam onnan, és a szakértelmüket is egyértelműen alátámasztotta a szememben. Részletes leírásokat találtam ott az egyes márkákról, a munkavédelmi besorolásokról és eszközökről, ami nagyon hasznos volt abban, hogy végre rájöjjek, mi alapján is kell választanom.

Rengeteg termékük van, szinte megszámlálhatatlan. Az alap munkaruházatoktól kezdve egészen a specifikus, különlegesen veszélyes munkakörülményekhez illő ruházatokig minden megtalálható a kínálatban.

Annak ellenére, hogy rengeteg árucikk van a webshopban, könnyű eligazodni, köszönhetően az átgondolt kategorizálásnak. Minden termékhez részletes leírás tartozik, mégpedig olyan, hogy egy kevésbé szakavatott ember és egy munkavédelmis kolléga egyaránt kielégítő válaszokat kap, ha elolvassa.
Sok-sok kép tartozik minden termékhez, részletesen fel vannak sorolva az elérhető méretek, és, ami valóban óriási segítség, hogy itt valós adatokat láthatunk mindig az aktuális árukészletről. Ez előnyös, ugyanis ha nem 1-2 darabot szeretne rendelni az ember, akkor könnyen előfordulhat, hogy nincs éppen raktáron a megfelelő mennyiség, ami könnyen bonyodalmat okozhat. Itt pontosan látjuk előre, hány darabot tudnak belőle leszállítani, így nem emiatt soha nem lesz félreértés.

Maga a rendelés cseppet sem bonyolult, továbbá nagyon kedvező feltételek tartoznak hozzá.
A szállítást futárszolgálat végzi, mégpedig nagyon is jutányos áron, így ennek igénybevételével megspórolhatjuk a ruhák szállításának útiköltségét, valamint időt és energiát spórolhatunk magunknak.

A fizetési módok is változatosak: előre utalás mellett utánvétre is van lehetőség, így biztosan megtaláljuk a nekünk kényelmes módot.

Ezeken felül külön gondoltak azokra a vállalatokra is, akiknek nem olyan kis tételre van szükségük, mint nekünk (hisz ez esetben 15-20 munkaruha nem számít soknak). Akik nagy mennyiséget szeretnének rendelni, lehetőségük van megtenni ezt e-mailben vagy telefonon. Így könnyen meg tudják beszélni, hogy 100-200 munkaruhát milyen határidővel tudnak biztosítani, mikorra és hogyan tudják kiszállítani nekünk. Az ügyintézők kedvesek és rugalmasak, nagyon tetszik, hogy meglehetősen ügyfélorinteált és megoldáscentrikus a hozzáállásuk.

Végül megrendeltem a webshopból a kiválasztott munkavédelmi eszközöket.
Minden rendben zajlott, a megadott időpontban érkezett a futár, és az összeggel sem voltak problémák. Pontosan annyit fizettem, amit előre jeleztek.
A ruhák minősége kiemelkedő volt, már tapintásra is érezni lehetett a különbséget. A https://www.lumaxpro.hu webáruház remek lehetőség mindenkinek, aki strapabíró, minőségi, kényelmes munkaruházatot szeretne.