Múlt héten rengeteg mindent kellett intéznem az építkezés kapcsán. Először a szokásos helyen átvettem a megrendelt ponyváimat. Szerencsére ez nem okozott különösebb feszültséget, mert már évek óta innen rendelem a ponyvákat, így ezt a feladatot átvettem a kivitelezőtől.
Viszont mikor megérkeztem az építkezésre láttam, hogy eléggé gondterhelt az építésvezető. Egyből rá is kérdeztem a probléma forrására, de próbálta terelni a témát és a ponyvákról beszélt.
Nem hagytam annyiban és ismét neki szegeztem a kérdést. Végül kibökte, hogy acél lemezekre lenne SOS szüksége egy másik projekt kapcsán, de az addigi alvállalkozójának jelenleg nincs kapacitása.
Egyből mondtam neki, hogy ez nem probléma, mert nekem van a tarsolyomban egy joker kártya, az Acélpartner. Elkértem a telefonját és a böngészőben megnyitottam az acelpartner.hu/kereskedelem oldalt. Visszaadtam a telefonját és rögtön indultam tovább, mert még ezer dolgom volt.
Estefele hívott az építésvezető, hogy elmesélje azonnal felkereste az Acélpartnert az oldalon megadott elérhetőségek alapján. Az acelpartner.hu/kereskedelem weblapon tanulmányozta a raktározott lemezek fajtáit és pont volt a számára is szükséges. De ez még nem minden! Amikor beszélt a céggel elmondták, hogy még foglalkoznak CNC vezérlésű láng- és plazmavágással, hegesztési gyök előkészítéssel, szemcseszórással, ami a felülettisztításhoz szükséges, acélszerkezetek gyártásával, lemezlakatos munkákkal, CNC gépi forgácsolással továbbá melegen hengerelt durvalemez kereskedelemmel, ami miatt én is ajánlottam őket. Nagy gépparkkal is rendelkeznek: több 4 fejes és 1 darab 6 fejes CNC lángvágó, 3D finomsugár plazmavágó, szemcseszóró gép, híddaruk plusz egy 4 és egy 7 tonnás villás targonca. Így a projektje kapcsán még 3 másik dologra is megtalálta a megoldást mindamellett, hogy hitelt is biztosított számára az Acélpartner.
Örültem a szerencséjének és annak, hogy tudtam segíteni.