Ponyvát akartam venni, de végül átalakítottam az egész kertet

Már akkor ott állt a medence a kertünkben, amikor a férjemmel megvásároltuk a házunkat. Ez hat évvel ezelőtt történt, és azóta egyszer sem úsztunk benne, mivel elég rossz állapotban van, és rengeteg pénzt igényelne a helyrehozása és a karbantartása is.

Eddig úgy oldottuk meg a medence kérdését, hogy lefedtük egy ponyvával, így nem volt szem előtt, azonban ez a ponyva is tönkrement az évek során, és nem festett túl igényesen a kertünk közepén.

Az első gondolatom az volt, hogy megjavíttatom a ponyvát, vagy esetleg veszek egy újat, de hamar rájöttem, hogy nem halogathatom tovább a dolgot: a medencének mennie kell. Elhatároztam, hogy feltöltetem a medret földdel, és a helyén konyhakertet alakítok ki.

ágyásszegélyek

A férjem támogatta az ötletet, így a nyáron hozzá is kezdtünk a munkálatokhoz. Szerencsére viszonylag egyszerűen megoldottuk a dolgot, így nemsokára már csak azzal kellett foglalkoznunk, hogy milyen palántákat, kerti gépeket és szerszámokat rendelünk a gazdabolt.hu-ról.

A legjobb barátnőm ajánlotta nekem, hogy látogassam meg ezt a webshopot, ugyanis szerinte itt mindent megtalálok, ami egy konyhakert kialakításához és gondozásához szükséges. És valóban nem tévedett: a gazdabolt.hu oldalon hatalmas választékkal találtam szembe magam vetőmagok, növényvédő szerek, cserepek, ágyásszegélyek és dekorációk terén is.

Mindenekelőtt persze talajjavítóra volt szükségem, hogy termékenyebbé tegyem a földet, és boldogan tapasztaltam, hogy a gazdabolt.hu webáruházban lehet kapni kifejezetten zöldségtermesztéshez való talajaktiválót.

Következő lépésként vetőmagokat és palántákat kezdtem keresni az oldal kínálatában. Alig tudtam választani, annyi lehetőség tárult a szemem elé. Koktélparadicsom, vöröshagyma, kelkáposzta, petrezselyem, chili paprika – mindezeket meg tudtam vásárolni vetőmag formájában. Sőt, még dughagymát is tudtam rendelni, nem is egy fajtát!

Természetesen egy konyhakert esetében fontos az esztétikum is, így nem mulasztottam el átböngészni a gazdabolt.hu ajánlatait cserepekre, dekorációkra és ágyásszegélyekre vonatkozóan. Felfedeztem, hogy rendkívül különleges elrendezéseket valósíthatok meg, ha a webáruház kínálatára támaszkodom, hiszen itt hozzájuthatok például burgonyaültető cserepekhez és terrakotta virágpiramisokhoz is.

Igazán lenyűgözőnek tartottam a kerti dekorációk menüpontját is a gazdabolt.hu-n, ugyanis olyan érdekes kerti díszekkel találkoztam itt, mint az olajfáklyák, a földbe szúrható állatfigurák, a függőlámpások vagy a fényfüzérek.

Számomra nagyon fontos volt, hogy ágyásszegélyeket is rendeljek, és a gazdabolt.hu e tekintetben sem okozott csalódást. Ezen az oldalon bőven volt miből válogatnom, ugyanis műanyag, fém, természetes anyagú és gumi ágyásszegélyek is elérhetőek náluk, így mindenki kiválaszthatja a számára legoptimálisabbat.

Nagyban megkönnyítette számomra a vásárlás folyamatát, hogy ez a webshop nagyon is felhasználóbarát módon van felépítve. A menü logikus elrendezésének köszönhetően mindig gyorsan megtaláltam, amit kerestem, hiszen egyértelmű volt, hogy az egyes termékek mely menüpontokban lesznek.

A továbbiakban pedig természetesen kihasználtam a szűrőrendszer adta lehetőségeket is. Kiválasztottam a kívánt gyártót, illetve megadtam, hogy hány napon belül elérhető terméket keresek, így tényleg csak az igényeimnek megfelelő darabokat listázta ki nekem az oldal.

Persze nem mehetünk el amellett sem, hogy milyen kedvező árakkal büszkélkedhet a gazdabolt.hu. A kertészkedés sokszor igazán költséges hobbi lehet, azonban ez a webshop rengeteg akciót hirdet meg. A leárazott termékeket az “Akciók” menüpontban tudjuk megtekinteni, ahol láthatjuk a legjobb ajánlatokat például vetőmagok, kerti szerszámok és ágyásszegélyek körében is.

Úgy gondolom, hogyha hatalmas választékot, kedvező árakat és egy igényes webáruházat találunk egy helyen, akkor azt ki kell használni – ezért is javaslom mindenkinek, hogy keresse fel a gazdabolt.hu oldalt. Aki szeret kertészkedni, annak ez a webshop igazi kincsesbánya lesz!