Felejthetetlen lánybúcsú a Balatonon 5-30 fő részére

Egy igaz szerelem kezdete a faluban

Régen láttam olyan őszinte és igaz szerelmet, mint Julcsié és Kareszé. Julcsit ezer éve ismertük, már a szülei is ide születtek a faluba. Ha összetalálkoztunk velük az utcán, és köszöntünk egymásnak, ők mindig széles mosollyal válaszoltak vissza. Mindenki nagyon szerette ezt a családot, egyszerűen soha ki nem fogytak a pozitív világlátásukból. Jó is olyan emberek társaságában lenni, akiknek mindig van egy-két kedves szava a másikhoz. Én ráadásul egy iskolába is jártam Julcsival, így ezeréves nagy barátság szövődött közöttünk. Sokat jártam át hozzájuk tea délutánokra, szülinapi zsúrra, vagy csak úgy, hogy időt töltsünk el egymással. Ilyenkor volt, hogy olyan hangosan kacagtunk, hogy beleremegett a ház. A család meg csak rázta a fejét mosolyogva, hogy vajon már megint milyen huncutságon törjük a fejünket!

Kamaszkorunk szerelmeit is együtt éltük meg és sirattuk el. Azt gondoltuk, jó pár csalódáson vagyunk túl, és már sosem talál ránk az igaz szerelem, amikor egyik nap új lakos érkezett a faluba. Az öreg Jocó bácsiék fia, Karesz költözött haza, hogy átvegye a szülei régi ponyva szervizes boltját. Jót tett a régi ponyvaboltnak, hogy fiatal kezek nyúltak hozzá. Mintha csak új életre kapott volna az üzlet, az emberek gyorsan rászoktak, hogy Jocó bácsival és Karesszal javíttassák meg a ponyváikat. Ugyan mindig nagy volt a forgatag a ponyva szerviz előtt, de mi ketten lányok mégis kitűntünk a tömegből azzal, hogy lányok voltunk, és abszolút hozzá nem értők. Julcsi és Karesz viszont első látásra egymásba szerettek, azt hiszem. Egy évnyi randevúzás és ismerkedés után pedig Karesz meg is kérte Julcsi kezét.

Volt ám öröm a baráti társaságban! A nagy esemény egyúttal azt is jelentette: itt az ideje megszervezni a lánybúcsút! Gyorsan fel is ütöttük a laptopomat, hogy számba vegyük az internet adta végeláthatatlan lehetőségeket. Ekkor akadt meg a szemem az alábbi fejlécen: “Felejthetetlen lánybúcsú a Balatonon – 5-30 fő részére – BalatonPRO”. Nahát, gondoltam magamban, ezt a programot mintha nekünk találták volna ki! És ahogy elnéztem a lányok arcát, ahogy körbe ültük a gépemet, úgy tűnt, mintha bennük is hasonló fogalmazódott volna meg a programlehetőséggel kapcsolatban. Így hát nem teketóriáztunk sokat, és rákattintottunk a linkre.

Felejthetetlen lánybúcsú a Balatonon – 5-30 fő részére – BalatonPRO!

Népes baráti társaságunk ugyanis körülbelül 20 főt tett ki, akik mindenképpen szerettek volna osztozni Julcsi örömében. Ráadásul ritkán mozdulunk ki a falu vonzáskörzetéből, így egy balatoni kiruccanás igazán jó kikapcsolódási lehetőségnek ígérkezik! Nagy izgalommal kattintottunk rá a lehetőségre. Ennél pedig már csak akkor kezdtünk el még jobban örülni a találatnak, amikor elkezdtük böngészni a lehetőséget az oldalon. A BalatonPRO csapata nagyon profinak és felkészültnek tűnt lánybúcsú szervezés témában az oldal tanúbizonysága szerint. Legyen szó kisebb vagy akár nagyobb baráti társaságról, a leírás alapján mindenki nagyon jól fogja érezni magát a Balatonon!

A csapat alapvetően a hosszú hétvégés, ottalvós lehetőségtől kezdve a pár órás kikapcsolódásig kínál programot a Balatonon az ünnepelni kívánó lánycsapatoknak. Már a programcsomagok fantázia neve is magukért beszél: vitorlás balatoni lánybúcsú, felejthetetlen hétvége, soha véget nem érő éjszaka, tartalmas időtöltés… Igazán kecsegtető ajánlatok! A részünkről a választás leginkább a felejthetetlen hétvége csomag felé húzott, ugyanis tényleg ritkán van lehetőségünk igazán elszabadulni és feltöltődni a falu határain túl. Így Julcsi lánybúcsúján nagyon jó érzés lenne egy kicsit tényleg feltöltekezni, és minőségi időt eltölteni egymással. Az persze biztosan kihívás lesz, hogy találjunk egy olyan hétvégét, ami mindannyiunknak jó, de talán ha jó előre tervezünk, még ezt az akadályt is le tudjuk küzdeni. A BalatonPRO ajánlata ugyanis valóban felejthetetlen élményt kínál. Vitorlázhatnánk a Balatonon, este kiengedhetnénk a siófoki bulinegyedben, majd éjjel és másnap reggel megpihenhetnénk egy nem mindennapi környezetben…

Ezt érdemes tudni a tökéletes lánybúcsúról

Ha pedig még konkrétabb szeretnék lenni a “Felejthetetlen lánybúcsú a Balatonon – 5-30 fő részére – BalatonPRO” hirdetéssel kapcsolatban, akkor a következő infókat osztanám meg veletek az oldalról. A csomag tulajdonképpen egy egész napos balatoni vitorlázást foglal magában, ahol hajóvezető gondoskodik a kellemes és biztonságos utazásról. A vitorlázás alatt minden résztvevő részére korlátlan az italfogyasztás, sőt! A vitorlázás végével Siófok legtöbb szórakozóhelyére ingyenes belépést biztosítanak a résztvevő ünneplők részére. A fogyasztás ráadásul Siófokon is kedvezményes a résztvevők részére. Akik pedig megfáradtak az ünneplésben, azok nem mindennapi környezetben töltődhetnek fel, a szállás ugyanis olyan kikötőben található, ahol az ünneplőkön kívül csak a hajótulajdonosok szállnak meg. Másnap pedig igény esetén lehetőség lenne igénybe venni a szálloda wellness részlegét is, hogy igazán feltöltődve indulhasson haza a csapat!

Az említett szolgáltatás nagyjából 15.000 Ft / fő áron érhető el, ami azt gondolom, igazán jó ár egy ilyen nagyszabású élményhez képest. Hiszen gyakorlatilag csak a szállás árát kell kifizetni, minden más program szinte grátisz a csomagban! Persze ha az adott csapat nem tudja egy hétvégére szólóan összeegyeztetni a naptárját, a fent említett program tetszőlegesen rövidíthető is. Így lehetőség nyílik egy éjszakás vagy pár órás kikapcsolódás megszervezésére is. Ebben az esetben a program a vitorlázás időtartamával rövidíthető, illetve a csapat meghatározhatja, nekik pontosan mi fér bele az idejükbe. Attól azonban semmiképp sem kell tartani, hogy a rövidített programmal lemaradnak valamiről, az élmény minden esetben garantált!

Mi történik rossz idő esetén?

Persze balatoni, vízparti lehetőség esetén általában fel szokott merülni az a kérdés, hogy mi történik, ha esős, szeles időre ébred a csapat a buli napján? A BalatonPRO nem árul zsákba macskát: viharos szél esetén ugyanis sajnos a vitorlás programpont nem valósítható meg. Azonban nagyszerű alternatívát tudnak kínálni helyette, ugyanis a kikötőben bárral is rendelkeznek amit úgyszintén ők üzemeltetnek. Így ha az időjárás keresztülhúzná a számításotokat, akkor egy fantasztikus, balatoni panorámás, fedett helyen biztosítanak megfelelő szórakozást az ünneplőknek. Persze ha valakit eltántorítana a rossz idő, az élhet a BalatonPRO időjárás garanciájával is. Ebben az esetben új időpont egyeztetésére kerül a sor, amit díjmentesen biztosít a szervező csapat a lánybúcsú résztvevőinek.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket a lehetőség, érdemes mielőbb kapcsolatba lépni a BalatonPRO csapatával. Az oldal alján megtalálhatjátok a megfelelő kontaktokat. Telefonon és e-mailben is lehet érdeklődni a lehetőségek iránt, de ha gyors válaszra van szükségetek az árajánlatot illetően, akkor az oldal alján található űrlap kitöltésével gyorsított ajánlatkérést is igényelhettek. Bennünket olyannyira felcsigázott a BalatonPRO oldalán található lehetőség, hogy éltünk is ezzel az opcióval, és alig várjuk, hogy megkapjuk a válaszüzenetet, vagy megcsörrenjen a telefonunk! Addig pedig éljen Julcsi és Karesz, és minden házasulandó párnak sok boldogságot kívánunk!