Megéri várni a ponyvára!

Ez a mostani pandémiás időszak mindenkit megvisel, hiszen sokkal többet vagyunk otthon és az ‘üljünk be valahova’ program opció is megszűnt már egy ideje.

De a rengeteg szörnyű és megterhelő dolog mellett azt veszem észre, hogy az emberek kezdenek egyre tudatosabban élni, odafigyelni a kis részletekre is, ami jó érzéssel tölt el.

Erre a megfigyelésemre a minap kaptam visszaigazolást a legkevésbé várt helyen: a kis utánfutó ponyvámra várva, a ponyvaszervizben. Kicsit várnom kellett, mert voltak páran előttem, így leültem egy közel velem egykorú férfi közelébe, akivel rövid időn belül szóba is elegyedtünk. Lacinak hívták és  természetesen a ponyvák kapcsán kezdtünk el beszélgetni.

Költöztetéssel foglalkozik, így számos helyen megfordul és sok érdekes megoldást lát, amikből rengeteget tanult az évek során. A legutóbbi alkalommal is, amikor egy családot költöztetett egy szuper megoldásra bukkant rá – ismét. 

És miért ismét? Mert tisztában volt vele, hogy létezik ilyen, de valahogy elfelejtődött. Pedig ami ilyen gazdaságos és környezetbarát annak mindennapinak kellene lennie.

A hőszivattyúról volt szó! 

A háztartásunk egyik elengedhetetlen része a hőszivattyú, hogy az ökológiai lábnyomunkat is csökkenthessük. Ezzel eddig is tisztában voltam, de az apró részletekbe már Laci vezetett be.

Ugyanis kiderült, hogy több mint egyféle hőszivattyú létezik. Bár mindegyik jobb az általánosnak mondható fatüzelésnél, vagy gáz-, esetleg elektromos fűtési rendszereknél, de a két legkiválóbb megoldás a talajszondás és a kútvizes rendszer.

Na de milyen hőszivattyúkról beszélhetünk és mi alapján különböztetjük meg őket?

Attól függően, hogy minek az energiáját használja fel a hőszivattyú létezik talajkollektoros hőszivattyú, talajszondás hőszivattyú, kútvizes víz-víz hőszivattyú, levegő-víz és levegő-levegő hőszivattyú.

Értelemszerűen a talajkollektoros hőszivattyú és a talajszondás hőszivattyú a talaj hőjét, a kútvizes víz-víz hőszivattyú a talajvizet, a levegő-víz és a levegő-levegő hőszivattyú a levegőt felhasználva melegít.

Azzal addig is tisztában voltam, hogy azon felül, hogy környezetünket is jobban óvjuk ezzel a megoldással, mint a mindennapi rendszerekként számon tartott fűtéstechnikákkal, de kimaradt, hogy a hőszivattyú segítségével mennyit tudunk spórolni! A hőszivattyú ára is megtérül! 

Plusz vannak olyan területek, ahol a hőszivattyú áramfelhasználásához támogatást kapunk a H-tarifa formájában, amit direkt az ilyen rendszerekhez igényelhetünk. A H-tarifa által olcsóbban vesszük az áramot a hőszivattyúnkhoz.

Azért nem mindegy, hogy mennyit kell költeni csak a fűtésre és melegvízre, amikor az ember annak a kiadásnak egy részét másra is fordíthatná, hiszen a megújuló energiaforrások rendelkezésre állnak!

Kicsit elkeseredtem, mert nálunk már meglévő rendszer van, de Laci megnyugtatott, hogy úgy is van megoldás, ha modern központi fűtési rendszerem van. Mondta vegyem elő a telefonom és a Klímaglobál oldalára (klimaglobal.eu) navigált.

Minden hasznos infót megtaláltam a weblapon, amire így az első körben szükségem volt.

Ahhoz, hogy nálunk is be lehessen szerelni hőszivattyút három alapkérdésre kell megtalálni a választ:

Milyenek a talajviszonyok?

Tereprendezés szükséges vagy sem?

Csatlakoztatható a hőszivattyú a meglévő rendszerhez?

Laikusként minden kérdésre adott válasz optimálisnak tűnt, így lejjebb görgettem az oldalon a kapcsolatfelvétel részhez, ahol csupán pár adat megadásával tudtam árajánlatot kérni.

Még a pontosításhoz szükség lesz egy helyszíni egyeztetésre, ahol a szakember segítségével felmérünk mindent.

Mikor sorra kerültem a megrendelt ponyvámért, a maszk alatt fülig ért a szám. Elköszöntem Lacitól és hazaindultam a ponyvával. Már alig vártam, hogy otthon elújságoljam mit szerveztem le várakozás közben és mit tudtam meg a hőszivattyú áráról.