A vállalkozásom az életem. Mindig is azt akartam, hogy saját üzletem legyen, ezért is nyitottam meg a ponyvaszervizet. Szerencsére pár éven belül felülmúlta a várakozásom, ugyanis a befektetett kemény munka megtérült: sokkal jobban pörög az üzlet, mint vártam. Ez mind szép is jó, a gond ott kezdődik, hogy én a végletek embere vagyok, és mindig a maximalizmusra törekszem. Ez jó tulajdonság, de csak akkor, ha tudjuk, hol a határ. Mostanra már bevallom: én sajnos nem tudom.
Erre a felismerésre egy teljes kimerültségi állapot vezetett rá, és akkor világított rá a feleségem, hogy ideje lenne átgondolni az életvitelem, és rendszeressé tenni a testi és szellemi egészségemre fordított időt.
Anna mindig is kedvelte az alternatív gyógymódokat, különösen szimpatizált a távol-keleti, legfőképp a buddhizmushoz köthető módszerekkel. Így javasolta, hogy érdemes lenne szétnéznem, olvasgatnom egy kicsit a nepalitermekek.com oldalon. Ez az oldal kézműves nepáli termékek forgalmazásával foglalkozik. A piacon egyedülálló, ugyanis prémium minőségben érhetőek el náluk ezek a ritka termékek. Eleinte azonban nem is a termékek voltak azok, amik megfogtak, hanem elsősorban a blogbejegyzések. Ezek a posztok sokat segítettek abban, hogy elmélyüljek a témában, és sokkal világosabbá vált az is, hogy melyik terméknek milyen haszna van. Ezek hatására gondolkoztam el például azon is, hogy érdemes lenne részt vennem egy hangtál terápián.
Innen tudtam meg, hogy a hangtál egy speciális fém tál, ami speciális ötvözetekből készül. Ahogyan a nevük is sejteti, nagyon különleges hangot adnak, hogyha megszólaltatja őket az ember. Ezek a hosszan kitartott, gyengéd, mégis intenzív hangok jótékony hatással vannak a hallgatójára. A hangtál terápia segít oldani a stresszt, előnyös a relaxációhoz. Hosszan húzódó problémák, rohanós életvitel esetén előnyös választás, és nem is kell szakértőnek lennünk ahhoz, hogy beszerezhessünk egy ilyet.
Hangtálakból sem mindegy ám, hogy milyet választunk. Anna már csak tudja, ugyanis mielőtt rábukkant a nepalitermekek.com-ra sok olyanba futott bele, amelyek hangja jobban hasonlított egy törött ikeás poháréra, mint egy igazi, minőségi hangtáléra.
A hangtál minőségét meghatározza az elkészítés módja. Az hagyományos darabok kézi kovácsolás által készülnek, de manapság már a gépi előállítás is egyre gyakoribb. Ez utóbbi természetesen nem zárja ki a minőségi kivitelezés lehetőségét.
A minőséget egy egyszerű dologgal lehet ellenőrizni: minél tisztább a hang és minél hosszabban szól, annál jobb a tál minősége és ezzel az elérhető terápiás hatás is kedvezőbb. A nepalitermekek.hu oldalon kizárólag magas minőségű hangtálak vannak a kínálatban, melyeknek a hangját meg is lehet hallgatni, mielőtt megrendeljük: rengeteg darabhoz tartozik videó, mely által átérezhetjük, milyen hatást vált ki belőlünk az eszköz. Ez egy ritka, de hasznos funkció, mely lehetővé teszi, hogy teljes bizonyossággal vásárolhassunk még ilyen különleges árucikkeket is az interneten.
Miután kiképeztem magam hangtálakból, már tűkön ülve vártam, hogy Anna elmondja, hogyan is kell rendelni az oldalról. Nem vagyok egy nagy internetes shopping mester, de megnyugtatott, hogy pofon egyszerű a folyamat.
Valóban az volt, nem volt miért aggódnom. Könnyen kezelhető az oldal, egyértelmű utasításokkal. Konkrétan el se lehet rontani, még akkor sem, ha korábban semmi ilyet nem csináltunk még. Csupán kosárba raktam a terméket, és a fizetés gombra kattintottam. Bár lehet az oldalon regisztrálni, e nélkül is megvalósítható a rendelés. Ez egyszerűsít a folyamaton, hiszen mindössze a szállítási és számlázási adatok értelemszerű megadása szükséges. Fizetési módok közül mindenki megtalálja a magának valót a bankkártyától az utánvétig.
A szállítás gyors, a megrendelés feldolgozását követő 48 órában házhoz szállítják a csomagunkat.
Bíztam benne, hogy minden az oldalon leírtak szerint megy majd, és mielőbb kipróbálhatom az innen rendelt hangtálamat. Szerencsére nem kellett csalódnom, így hamar a kezemben tarthattam a megrendelt terméket.
Izgatottan próbáltam ki a terméket. Nagyon jó tapasztalatokat szereztem, és a nepalitermekek.com blogjában olvasottaknak hála használni is könnyen megtanultam. A hangtál terápia bevált, a közérzetem gyors javulásnak indult. Sokkal kiegyensúlyozottabb lettem annak ellenére, hogy a stressz nem csökkent az életemben.
Ha lehetne, mindenkinek javasolnám, hogy ismerkedjen meg ezzel a weboldallal, az általa képviselt értékekkel. A modern kor rohanásában szükség van a feltöltődésre. A hatékony favágáshoz is meg kell néha élezni a fűrészt!