Esős hétvégék, egy Facebook-csoport és egy doboz viasz

Egy esős péntek este kezdődött az egész, amikor a szabadtéri melóim sorra borultak. Évek óta ponyvával dolgozom, javítom, foltozom, méretre szabom, és a munkám nagy része a szabadban zajlik. Amikor jön a tartós eső, leáll minden, és én csak ülök otthon, nézem az ablakon lecsorgó vizet. Sokáig nem tudtam, mit kezdjek ezekkel a kényszerű szünetekkel, mert dolgozni nem tudtam, pihenni meg nem volt kedvem.

Az egyik ilyen esős estén görgettem a telefonomat, és belefutottam egy Facebook-csoportba, ahol kézművesek osztották meg a munkáikat. Eredetileg ponyvás dolgok miatt kerestem valamit, de a csoport ajánlója egészen máshova vitt. Volt ott egy ember, aki gyertyákat öntött otthon, és lefotózta a kész darabjait. A képek megfogtak: a meleg fény, a sima felület, a kézzel formált forma. Valami megmozdult bennem, mert ez pont az ellentéte volt annak, amit nappal csinálok.

A munkám kemény, fizikai és időnként durva. A ponyva nehéz, a varrás erőt kíván, a szerszámok nem finomak. A csoportban látott gyertyák viszont csendet és nyugalmat sugároztak. Megírtam egy hozzászólásban, hogy bár én egész nap vastag anyaggal dolgozom, valahogy mégis vonz ez a finomabb világ. Többen válaszoltak, és bátorítottak, hogy próbáljam ki, mert a kézzel készített gyertya pont jó ellensúly a nehéz fizikai munkának.

Itt kapcsolódott össze a két dolog, ami azóta is megvan nálam. A ponyvás meló marad a megélhetésem, azt szeretem és értem. De kellett mellé valami, ami a kezemet másképp dolgoztatja, és a fejemet lecsendesíti az esős, tétlen hétvégéken. A csoport tagjai nem a munkámra akartak rábeszélni semmit, hanem a saját hobbijukat osztották meg, és én ezen keresztül találtam rá egy új elfoglaltságra.

Megírtam a csoportban, hogy kezdő vagyok, és fogalmam sincs, mit kell beszerezni. Több hozzászóló is ugyanazt írta: nézzem meg a pipereporta.hu kínálatát, mert ott egy helyen megvan minden, és kezdőként is ki lehet igazodni rajta. Aznap este leültem a géphez, és böngészni kezdtem. Bevallom, izgatott voltam, mint egy gyerek, aki új játék előtt áll.

A gyertya készítés alapanyagai kategóriában tényleg hatalmas volt a választék, jóval nagyobb, mint amire számítottam. Az fogott meg, hogy nem éreztem magam butának közben, pedig addig életemben nem öntöttem gyertyát. A kategóriák logikusan épültek fel, a viaszok, a kanócok, a tégelyek és a színezők külön csoportokban sorakoztak. Mindegyikhez tartozott érthető leírás, és a kiszerelések is jól látszottak, így pontosan tudtam, mit veszek.

Végignéztem a gyertya készítés alapanyagai kínálatot, és lépésről lépésre raktam össze a fejemben egy kezdőkészletet. Először a viaszt kerestem, mert ez az alap, ebből indul minden. Aztán jöttek a kanócok, mert láng nélkül nincs gyertya. A tégelyeket azért tettem mellé, hogy legyen mibe önteni, és végül egy folyékony színezőt is választottam, hogy ne csak natúr darabjaim legyenek. Tetszett, hogy minden egy oldalon elérhető volt, nem kellett tíz helyről összevadásznom a hozzávalókat.

Az is megnyugtatott, hogy a kínálat láthatóan a kezdőkre is gondolt, nemcsak a profikra. A színezőnél például olvastam, hogy 1-2 csepp elég 100 gramm viaszhoz, vagyis egy kis üveg sokáig kitart. Ez a fajta gyakorlati infó adta meg a bátorságot, hogy meg merjem rendelni a csomagot. Nekem, aki addig csak ponyvához és varrógéphez értettem, ez teljesen új terep volt, de nem éreztem magam elveszettnek.

Az fogott meg leginkább, hogy a gyertya készítés alapanyagai között nem kellett kapkodva válogatnom. Volt időm végigolvasni a leírásokat, összehasonlítani a kiszereléseket, és nyugodtan eldönteni, mi kell az induláshoz. A csoportban valaki azt írta, hogy ne akarjak rögtön mindent megvenni, kezdjem a legszükségesebbel, és bővítsek később. Ezt megfogadtam, és így a rendelésem se lett túl drága. Tetszett, hogy nem éreztem nyomást, hogy azonnal profi felszerelést vegyek, hanem a saját tempómban haladhattam.

Leadtam a rendelést, és pár nap múlva meg is érkezett a csomag. Emlékszem, hogy éppen egy esős délelőtt csengetett a futár, és én szinte kirohantam a dobozért. Kicsomagoltam a konyhában, és nézegettem a viaszt, a kanócokat, a tégelyeket, mint aki kincset talált. Minden rendezetten érkezett, pont az volt benne, amit megrendeltem, és semmi nem hiányzott.

Az első öntésem persze katasztrófa lett. A kanóc félrecsúszott, a viasz egyenetlenül dermedt meg, a felszín gödrös maradt. De közben valami fontos történt: a fejem végre lelassult. Az eső kint kopogott az ablakon, én meg a meleg viaszt figyeltem, ahogy lassan megszilárdul. Az a tétlen, bosszantó esős hétvége hirtelen értelmet kapott. Nem ültem tehetetlenül, hanem alkottam valamit a kezemmel.

A második és a harmadik gyertya már sokkal jobban sikerült. Megtanultam, hogyan rögzítsem a kanócot, mennyi ideig hagyjam dermedni a viaszt, és hogyan adagoljam a színezőt. Lassan ráéreztem az anyag természetére, és egyre ügyesebb lettem. Visszaírtam a Facebook-csoportba, megköszöntem a tippet, és feltöltöttem a képeket az első sikeres darabjaimról. Sokan gratuláltak, és ettől még jobban belelkesedtem.

Most már minden esős hétvégét másképp élek meg. Korábban átok volt, ha leállt a meló, mert nem tudtam mit kezdeni magammal. Ma viszont szinte várom, mert tudom, hogy lesz időm gyertyát önteni. A ponyvával nappal dolgozom, a viasszal pedig este, és a kettő tökéletesen kiegészíti egymást. Nappal a nehéz, durva anyag, este a finom, meleg viasz. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy ez a kettő ennyire jól megfér egymás mellett.

Időközben többfélét is kipróbáltam. Eleinte csak egyszerű, natúr gyertyákat öntöttem, később mertem belevágni a színezésbe is. Egy kis folyékony színezővel meleg, borostyános árnyalatot adtam a viasznak, és büszke voltam, amikor először sikerült egyenletesre. A csoportban megosztottam a fejlődésemet, és sokat tanultam a többiek tippjeiből is. Volt, aki a kanócok rögzítéséről írt, más a megfelelő olvasztási hőmérsékletről. Lassan rájöttem, hogy a gyertya készítés alapanyagai önmagukban keveset érnek, a tapasztalat és a türelem teszi széppé a végeredményt.

Az egész azzal kezdődött, hogy egy esős estén unalmamban görgettem a telefonomat. Ma már egy polcnyi saját készítésű gyertyám van, és mindegyikhez tartozik egy emlék, egy esős nap, amit nem vesztegettem el. A Facebook-csoportnak hálás vagyok, hogy elindítottak, a PiperePorta shopjának pedig azért, mert náluk tényleg minden adott volt a kezdéshez. A pipereporta.hu lett az állandó forrásom, amikor új viaszra vagy színezőre van szükségem.

Ha valaki olyan munkát végez, mint én, ahol az időjárás eldönti, dolgozhat-e aznap, annak bátran ajánlom ezt a fajta kézműves elfoglaltságot. Nem kell hozzá tehetség, csak kíváncsiság és egy doboz alapanyag. Az esős hétvégék azóta nálam nem üres, elvesztegetett napok, hanem a kézművesség csendes ünnepei. És mindez egyetlen Facebook-os hozzászólással kezdődött, egy esős péntek estén.